Az olasz sajtóban napok óta megjelentek találgatások, hogy a bajnoki címet megszerző Napoli vezetőezője, Luciano Spalletti távozhat a klubtól Aurelio De Laurentiis tulajdonossal való rossz viszonya miatt. Eddig egyikük sem beszélt róla, a tréner azonban az Inter legyőzését követően a távozására utalt.
Miután a Napoli vasárnap 3-1-re győzött az Inter ellen, Spalletti újságírói kérdésre válaszolva beszélt a jövőjéről:
„Ez már eldőlt, az ember pedig nem gondolja meg magát egyik napról a másikra. Ha reggeltől estig dolgozol, bizonyos dolgok megfordulnak a fejedben. Amikor nem vagy meggyőződve arról, hogy mindent meg tudsz adni a körülötted lévőknek, amit megérdemelnek, akkor érdemes átgondolni a helyzetet, hoznod egy döntést és kitartanod mellette. Szóval ez nem csak úgy a semmiből jött."
A korábban az AS Romát és az Intert is vezető 64 éves szakember a második idényét töltötte a nápolyiaknál és vezetésével 33 év után lett újra bajnok a csapat.
A Football Italia kiemelte, hogy az edző két éve gyakorlatilag az edzőközpontban él, nem kért ugyanis nápolyi házat a klubtól, a családja pedig Toszkánában maradt.
Az olasz sportsajtóban a Napoli lehetséges edzői között Julian Nagelsmannt, Gian Piero Gasperinit, Rafa Benítezt, Vincenzo Italianót, Roberto De Zerbit, Thiago Mottát és még Antonio Contét is emlegetik.
.jpeg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)


