A Wolves a Brentfordot látta vendégül a 32 közé jutásért vívott összecsapáson, amely 2-2-es rendes játékidő után hosszabbításba torkollott.
A negyedik játékvezető azonban betegsége miatt nem tudta vállalni a ráadást, ekkor került képbe az ifjúsági korosztályban bíróként tevékenykedő Ross Bennett. A találkozót vezető bíró megkérdezte, el tudnám-e látni a negyedik játékvezető feladatait, amire én azt feleltem: egy gyorstalpaló után igen - nyilatkozta a klub podcastjában a "vészasszisztens".
„Az járt a fejemben, hogy életem következő harminc percében hivatalos segítő leszek egy újrajátszott FA-kupa mérkőzésen. Egészen szürreális volt, tényleg, őrület"
– folytatta Bennett, aki elárulta, hogy belül üvöltött, amikor a hosszabbítás első félidejének ráadásában csapata büntetőből megszerezte a győzelmet és ezzel a továbbjutást jelentő gólt.
„Nehéz volt nem ünnepelni a harmadik találatot, mivel ott leszek a West Brom elleni meccsen, és nem ujjonghattam a gólnál, amely odajuttatott bennünket, mivel nem tudtam, szabad-e vagy semlegesnek kell maradnom"
– utalt a Wolverhampton következő körös ellenfelére Bennett.
Kapcsolódó:
Így ünnepelte „szabadulását” az angol válogatott támadó – VIDEÓVAL!
Forrás: MTI





