A Ferencváros közelmúltban kinevezett vezetőedzője, Dejan Sztankovics a Sportal részére adott hosszabb interjúban bővebben beszélt játékos-pályafutásáról, edzői kihívásairól és természetesen a zöld-fehéreknél végzett munkájáról is.
Lesz még a jövőben a Crvena vezetőedzője?
Sohase mondd, hogy soha. Nem látok a jövőbe, ami viszont a jelent illeti, imádom a mostani munkámat, nagyszerű klubnál dolgozhatok. Olyan egyesületnél, amelynek a történelme önmagáért beszél, amely közel 70 trófeát nyert fennállása során, amely 28-29 olimpiai aranyéremmel büszkélkedik, és amely számos kiváló játékost adott a magyar labdarúgásnak.
Örülök, hogy itt lehetek, hálás vagyok az elnök úrnak, és mindenkinek, aki hitt bennem, és megadta a lehetőséget. Ezért a klubért küzdeni nagy kihívást jelent. Tudom, hogy jól kell futballozni, nyerni, gólokat szerezni, és trófeákat nyerni.
Ugyanakkor számomra ez normális: amikor ilyen patinás klubnál dolgozol, készen kell állnod a kihívásokra.
Elégedett azzal, amit eddig látott a Ferencvárostól?
Igen. Nem volt egyszerű a helyzet, mert a Ferencváros egyetlen nemzetközi meccset veszített el a mostani idényben, ám az a mérkőzés történetesen nagyon fontos volt. A kinevezésemkor viszont olyan csapatot vettem át, amely sorra szállította a győzelmeket, épp ezért nagyon óvatosnak kellett lennem, hogy ne forgassam fel a csapatot, de ezzel egyidőben átadjam azokat az elképzeléseket, amelyek megvalósítását látni szeretném a játékunkban. Ennek a klubnak a győzelem van belekódolva a DNS-ébe, nem véletlen, hogy mindhárom versenysorozat egyformán fontos.
Itt egyetlen idény előtt sem lehet azt mondani, hogy most a bajnokság élvez elsőbbséget, esetleg a nemzetközi porond, vagy éppen a hazai kupasorozat. Itt minden versenysorozatban győzni kell!
Mikor mondhatjuk azt, hogy ez már teljes mértékben az ön csapata?
Ezt már most is kijelenthetjük, mert az első perctől magaménak érzem ezt a csapatot. A fejlődés viszont hosszabb folyamat, nem egyik pillanatról a másikra történik. Szerencsére a labdarúgók vevők a közös munkára, pozitív energiákat érzek a csapat körül, és ez akkor is igaz, ha a legutóbbi, DVSC elleni bajnokin csak egy pontot szereztünk. Senki sem volt elégedett a 2–2-es döntetlennel, ám mindannyian tudtuk, miért alakult így a meccs. Egyfelől, mert a Fiorentina elleni Konferencialiga-találkozó sokat kivett belőlünk, másfelől tudat alatt talán túlságosan megnyugodtunk a kétgólos vezetés után.
Milyen messzire juthat a Ferencváros Európában a mostani idényben, illetve a távolabbi jövőben?
Amikor terveket szősz az életben, Isten fentről rád mosolyog, és azt mondja: „Látom, megvan a terved, bravó!” Csakhogy sosem tudni, végül mi lesz a tervekből…Próbálunk folyamatosan fejlődni, és mindent beleadni a meccseken. Azt is, amiről talán még azt sem tudjuk, hogy megvan bennünk. José Mourinhóért száz százalékot adtam, de ő képes volt további húsz-harminc százalékot kicsikarni belőlem, én pedig arra gondoltam: „Nahát, hát ezt meg honnan hoztad elő?” Szóval olykor a mindennél is többet kell adni.
Reálisan nézve megvan az esélyünk arra, hogy továbbjussunk a Konferencialiga-csoportból, ezzel együtt nem könnyű a helyzetünk, mert a második és a harmadik kalapból is a legerősebb ellenfelet kaptunk, és a Csukaricskit sem szabad lebecsülni, alaposan megszenvedtünk a győzelemért a hazai meccsen. Az első két meccsen jó eredményt értünk el, de ez a sorozat olyan, mint egy négycsapatos bajnokság.
A következő két hónapban kemény meccsek várnak ránk, hamarosan pedig felmérhetjük, hol tartunk a Genkhez képest. Két döntő vár ránk a belga együttes ellen, márpedig José is megmondta: a döntőket nem lejátszani kell, hanem megnyerni. Mi is a győzelemre törekszünk majd ezen a két találkozón.
A teljes interjú a Sportal oldalán olvasható el.
