Az Ukrán Labdarúgó-szövetség alelnöke, Olekszij Mihajlicsenko a sport.ua-nak elmondta, hogy a Ferencvárosi TC korábbi sikeredzőjét, Szerhij Rebrovot szeretnék a válogatott katari világbajnokság óta megüresedett szövetségi kapitányi posztjára.
Az eddigi megbízott szövetségi kapitány, Olekszandr Petrakov a sikertelen vb-pótselejtezőt követően távozott az ukrán válogatott kispadjáról, azóta az örmény válogatottat vezeti.
Rebrov 2018 augusztusa és 2021 májusa között összesen 161 alkalommal ült a Ferencváros kispadján, három bajnoki címhez segítette a csapatot. Emellett a 48 éves tréner vezetésével 2019-ben az Európa-liga, 2020-ban pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt az egyesület, 2021 nyarán azonban elhagyta a zöld-fehéreket, azóta az Egyesült Arab Emírségekbeli Al-Ain mestere.
Rebrov mostani csapata élén az előző szezon végeztével megnyerte a helyi bajnokságot és a ligakupát is, nyárig szerződésben áll a klubbal.
„Itt szeretnénk látni Rebrovot, és ő is akarja. Igyekszünk megtenni mindent az ügy érdekében. Túl korai megmondani, hogy ki lesz a kapitány, A, B és C tervünk is van. Egyelőre várunk" - fogalmazott Olekszij Mihajlicsenko, az ukrán labadrúgó-szövetség alelnöke.
Az egykori kiváló támadó a Fradi előtti szerepvállalását megelőzően a szaúdi Al-Ahli vezetőedzője volt a 2017-2018-as idényben, korábban pedig egykoi aktív csapata, a Dinamo Kijev trénereként tevékenykedett.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

