A Szombathelyi Haladás bejelentette, hogy szerződtette a legutóbb a Békéscsabát erősítő, 30 éves Kővári Róbertet, valamint a 21 esztendős Simon Balázst, aki Újpestről érkezett.
Kővári Róbert a védelem jobb és bal oldalán egyaránt bevethető. 2024 óta volt a csabaiak játékosa, az őszi szezonban mindössze három mérkőzésen lépett pályára. Korábban a PMFC és a Paks színeiben összesen 67 NB I-es találkozón szerepelt.
Simon Balázs bal oldali védő, 2019 óta állt az Újpest FC alkalmazásában, ahol egy alkalommal a felnőttcsapat keretébe is nevezve volt. Az idei idényben az NB III-ban 11 mérkőzésen kapott játéklehetőséget.
„Simon Ádám vezetőedző keresett meg, hogy lenne-e kedvem a Haladásban futballozni. Noha a Haladás jelenleg az NB III-ban szerepel, de Ádám felvázolta, hogy a következő bajnokságban már az NB II a célkitűzés. Magam is úgy gondolom, hogy a klubnak nem az NB III-ban van a helye – úgyhogy abszolút azonosulni tudtam az elvárásokkal. Nem érkezek idegen közegbe, Gajdos Zsolt Szegeden, Tóth Máté pedig Békéscsabán volt csapattársam. Hogy milyen emlékeim vannak a Haladásról? Még az NB I-ben mindig nagy és jó meccseket vívtunk aktuális csapatommal Szombathelyen, nagyon nehéz volt itt nyerni. No és arra is emlékszem, hogy mindig nagy és lelkes szurkolótábor előtt futballoztunk. Ami a céljaimat illeti, tavasszal minél előbbre szeretnék végezni a Haladással, a következő évi tervekről pedig ugye már beszéltem... Noha alapvetően jobblábas vagyok, a védelem bal és jobb oldalán is tudok futballozni, Szegeden például rendre balhátvédként számoltak velem, míg legutóbb Békéscsabán a jobb és bal oldalon egyaránt futballoztam"
– nyilatkozta a klubhonlapnak Kővári Róbert.
Vonzott, hogy ilyen nagy múltú, sok szurkolóval rendelkező klubhoz kerülhettem. Az NB III-ban például ilyen szép stadionban, ennyi néző előtt még soha nem játszottam, mint legutóbb ősszel, Szombathelyen. Tavasszal szeretnék a csapat meghatározó tagja lenni, még jobb játékossá válni, segíteni a Haladást. Erősségeim? Az előrejátékban szerintem jól tudom segíteni a támadásokat, a futómennyiségemmel sincs probléma, végig tudok robotolni egy-egy meccset.
– hangsúlyozta Simon Balázs.
Frissítés! (2026.02.25)
Új részletek derültek ki: ilyen állapotban van most a szombathelyi labdarúgás.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

