A vasárnapi Angol Ligakupa-döntőre készülő Liverpool sérülétjeinek állapotáról a csapat másodedzője, Pepijn Lijnders adott tájékoztatást a pénteki sajtótájékoztatón.
A másodedző arról beszélt, hogy egyelőre Szoboszlai Dominik, Mohamed Szalah és Darwin Núnez játéka is lehetséges a vasárnapi, Chelsea elleni döntőben:
"Nagyon sűrű a menetrend, megint háromnaponta játszunk. Szinte minden perc számít, nagyon fontos edzések várnak Mohamedre, Dominikra és Darwinra. Ezek után, vagyis az utolsó pillanatban fogunk majd dönteni, hogy pályára léphetnek-e a Chelsea ellen."
A magyar válogatott csapatkapitánya az első januári mérkőzésen szenvedett combhajlító-sérülést, amely következtében hetekig harcképtelen volt, majd bár visszatért és két meccsen pályára lépett, az elmúlt három bajnokin pihent és továbbra sem léphet pályára.
Szalah és Núnez egyaránt a Brentford elleni bajnokin sérült meg, hiányuk ugyancsak komoly fejtörést okozhat Jürgen Kloppnak és stábjának.



