A Liverpool 3-2-es vereséget szenvedett Toulouse-ban az EL-ben.
A Liverpool úgy lépett pályára az EL-ben, Toulouse-ban, hogy ha sikerrel veszi az akadályt, akkor továbbjut a csoportból. Jürgen Klopp a megszokott módon felforgatott kerettel vágott neki a mérkőzésnek, így Szoboszlai Dominik is a padon ült.
A 36. percben aztán meglepetésre a hazaiak szereztek vezetést, Donnum szerezte meg első gólját új csapatával, amivel ráadásul a félidőre is előnnyel mehetett a francia csapat.
A félidőben aztán váltott a Liverpool vezetőedzője, Szoboszlai mellett Szalah és Alexander-Arnold is pályára lépett, Dallinga mégis az 58. percben megduplázta a vezetést. Az angol nyomás végül a 74. percben érett góllá, Casseres öngólja által, azonban sokáig nem tartott a vendég öröm, Margi módosította 3-1-re az eredményt.
A mérkőzés végén így sem volt hiány drámából, a 89. percben előbb Jota talált a kapuba, majd a 97-ben Quansah, ám ezt kezezés miatt végül érvénytelenítette a VAR. A Liverpool így kikapott, de továbbra is jó pozícióból várja a folytatást.

.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)



