A Spíler TV szakértője, Bogdán Ádám a Liverpool West Ham elleni Ligakupa-meccsének másnapján készített interjút Szoboszlai Dominikkal a Vörösök magyar válogatott játékosának idei célkitűzéséről, szerepköréről és Arne Slotról.
Szoboszlai az 5-1-es győzelem alkalmával ezúttal pihenőt kapott, az egykori hálóőr pedig erről is kérdezte a támadót.
Következő mérkőzés
"Őszintén, én mindig játszani akarok, viszont tanultam az előző szezonból. Idejöttem, és azt hittem, hogy hasonló tempó és hasonló mérkőzések lesznek, mint a Bundesligában, és végig tudnám játszani az összes meccset. Sajnálatos módon január 1-jén megsérültem, és két hónapot kihagytam. Nem akarom, hogy ez még egyszer előforduljon, úgyhogy őszintén örültem, hogy pihenhettem, még akkor is, ha még az elején vagyunk, mert nagyon hosszú a szezon" - mondta Szoboszlai.
Az interjú további részleteit a Spíler TV a következő napokban, hetekben mutatja meg.