Szoboszlai Dominik visszatért Liverpoolba, sőt a Vörösökkel már el is utazott az amerikai előszezon-túrára.

A középpályás a liverpoolfc.com-nak elmondta: "Mindig lehet jobb. Tavaly harmadikok lettünk és megnyertük a Carabao Kupát. Idén ismét itt a Bajnokok Ligájában vagyunk – ahol a helyünk van – és ott is meg akarjuk mutatni magunkat. Ismét a Premier League-ért fogunk harcolni."
A 23 esztendős támadó felfogású középpályás már maga mögött hagyta a sérüléseket és az új szezonra készül.
"Nagyon jól érzem magam, készülök az új szezonra. Nagy meccsek várnak ránk, kemény szezon, új kihívások, úgyhogy azt hiszem, mindenki készen áll" - fogalmazott a magyar válogatott csapatkapitány.
Az új szezonban új edző kezei alatt játszhat majd Szoboszlai, Arne Slot váltotta Jürgen Kloppot a kispadon. Magas intenzitású edzések zajlanak, mióta a holland tréner elkezdett dolgozni a csapattal, mivel megpróbálja bevezetni saját taktikai elképzeléseit.
"Egy kicsit más a játékstílus, ahogyan játszunk, ahogyan a labdával és labda nélkül is mozgunk - mondta Szoboszlai. - Mindenki itt van az edzői stábból [és] ismerkedünk egymással. Azt hiszem, mindenki elégedett és várjuk a folytatást."
A Liverpool nyolcas számú játékosa ezután az edzőtáborra is kitért.
"Elég intenzív, de sok dolgunk van és keménynek kell lennünk a szezonban is" - fogalmazott.
Szoboszlait éppen az amerikai túra első edzése után kapták el egy interjúra. A Liverpool a Real Betis ellen kezdi meg a szereplést az Egyesült Államokban.
"Szép idő van, egy kicsit jobb, mint Liverpoolban! Egy kemény edzésen vagyunk túl, de ezért jöttünk ide" - zárta gondolatait.



