Egyedülálló szabályrendszerű tornát rendez Budapest: a Red Bull Four 2 Score tornáján négyfős csapatok kapus nélkül játszanak egymás ellen tízperces mérkőzéseket, ahol az első és utolsó perben szerzett találatok duplán számítanak. Az eseményen 20 országban rendeznek selejtezőket, ahol a bajnokok Kanadában, a globális döntőben mérik össze tudásukat - írja a Nemzeti Sport.
Tavaly a Szoboszlai Dominik gyerekkori barátaiból álló csapat, a Dominaters nyert a selejtezőn, így ők automatikusan részt vehetnek az országos döntőben.
Erre a döntőre április 22-én kezdődtek meg a selejtezők, ahonnan három csapat jutott be az országos döntőbe: a Croissant, az FST és az East Great Falls. Azonban a selejtezőkben kiesett csapatok játékosainak sem kell még lemondani a kanadai globális döntőről, ugyanis többek között Kabát Péter, Torghelle Sándor és Juhász Roland a búcsúzó csapatokból verbuvál magának egy-egy gárdát, amely szintén részt vesz az országos döntőben a Dominatersszel egyetemben.
Mindenesetre a szópárbaj már elkezdődött: bár Szoboszlai személyesen nem lép pályára a tornán, Kabát Péter már üzent az ellenfeleknek:
“Megnyerjük az egész tornát”.
Az országos döntőt május 31-én rendezik, a bajnok pedig kijut a kanadai globális döntőre.
Forrás: SzoboEra Fanpage/Facebook
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |


