Szoboszlai Dominik átigazolása a nyár egyik slágertémája volt nem csak a magyar sajtóban, de a külföldi médiában is. Soha nem fizettek ki 70 millió eurót magyar labdarúgóért, de a válogatott 22 esztendős csapatkapitányának sikerült minden rekordot megdöntenie. Azóta beigazolódott, hogy nem hiába kért el érte ennyit az RB Leipzig, azonban azt ők sem gondolhatták, hogy pár hónap alatt piaci értéke ennyivel fog nőni.
A Liverpool és Jürgen Klopp sem sajnált kiadni több tíz milliót Szoboszlai Dominikért, aki heteken belül beilleszkedett a keretbe és a kezdő csapat meghatározó tagjává vált. Amikor az RB Leipzig leigazolta a Red Bull Salzburgtól 2021 januárjában a fiatal támadót 20 millió euróért egy 70 millió eurós kivásárlási ár is került a szerződésébe. Ekkor még nem tudhatták, hogy valóban kifizeti egy tehetősebb csapat, mivel a Transfermarkt szerint értéke ekkor 25 millió volt.
Szoboszlai értéke azóta az egekbe szökött és 2023. júniusában még 50 millió euróra taksálták az értékét, majd az október 9-i Transfermarkt értékbecslés szerint már 70 millió eurót ér a válogatott támadója. Mondhatni a Liverpool tökéletes üzletet kötött, hiszen az értékének megfelelő összeget fizette ki pár hónappal korábban. Szoboszlai jelenleg a világ 42., a Liverpoolban a második legértékesebb labdarúgó.
A Premier League-be igazoló Kerkez Milos ára is szépen növekedett. Az AFC Bournemouth-ban futballozó balhátvéd értéke 15 millióról 18 millió euróra emelkedett. A Cseresznyések a nyáron 17.87 milliót fizettek ki érte az AZ Alkmaarnak.
A két Premier League labdarúgó most Marco Rossi kezei alatt, a magyar válogatottban növelheti értékét a Szerbia és Litvánia elleni Európa-bajnoki-selejtezőkön.

