Hivatalos honlapján jelentette be a Diósgyőri VTK, hogy leigazolta a kontraktus nélkül lévő Rudi Pozeg Vancas
Az NK Domžaleben mutatkozott be a felnőttek között, négy és fél évet töltött nevelőklubjában. 2016 tavaszától a Celjét erősítette, ahol két idény alatt 26 gólt szerzett, megválasztották a liga legjobb játékosának, és meghívták a válogatottba, valamint leigazolta a szlovén labdarúgás kirakatcsapata, az NK Maribor. A lilákat 2022 elején hagyta el, az ukrán Chornomorets Odesa csapatában azonban csak felkészülési mérkőzést játszott, mert a bajnokság kezdete előtt két nappal kitört a háború.
Az UEFA által teremtett lehetőséget kihasználva a tavasz végén és nyáron Kazahsztánban szerepelt, majd hazatért, hogy több időt tudjon várandós feleségével, majd kislányával tölteni. Az előző idényben az FC Koper színeiben játszott.
A korosztályos válogatottakban is végigjárta az összes csapatot, és 2018-ban egy mérkőzést játszott a szlovén nemzeti csapatban is.
"A magyar bajnokságról egyelőre még csak másodkézből vannak információim, hiszen korábbi csapattársam, Miha Blažić játszott itt, Jasmin Mešanović pedig jelenleg is a Kisvárdát erősíti. A bajnokságban az FTC is kiemelkedik a mezőnyből, de alig várom, hogy személyesen is megismerjem a vetélytársakat."
-mondta el a DVTK legújabb igazolása.



