Neymar 2023 augusztusában szerződött 90 millió euró fejében a PSG-től a szaúdi Al-Hilal csapatához. A szerződése 2025-ig szól, valamint a brazil támadó éves szinten közel 200 millió eurós fizetést kap. Sérülések és egyéb kihagyások miatt azonban a 32 éves játékos eddig mindössze hét mérkőzésen tudott pályára lépni az Al-Hilal színeiben.
Az előző szezonban a szaúdi bajnokságban három meccsen szerepelt, amiken három gólpasszt adott. Emellett két ázsiai Bajnokok Ligája-mérkőzésen is pályára lépett, ezeken egy gólt szerzett.
A súlyos sérülése miatt a klubja nem regisztrálta őt a bajnokságra, de a Bajnokok Ligájára igen. Az idei kiírásban az Al-Ain elleni párharc során 13 percet kapott, míg az Eszteglal ellen 29 percnyi játékot követően ismét megsérült, így a 87. percben cserét kért.
Ugyan ez a sérülése nem olyan komoly, a hírek szerint a szaúdiak megelégelték, hogy nem számíthatnak sztárjukra, így nem gördítenének akadályt a brazil januári távozása elé sem. Ennek érdekében a lap szerint az Al-Hilal a téli időszakban sem tervezi Neymart regisztrálni a bajnokságra, ami felgyorsíthatja a távozását.
A tabellán első helyet elfoglaló Al-Hilal vezetősége több játékos szerződtetésén is gondolkozik, de a sport.es értesülései szerint az elsőszámú kiszemelt a nagy rivális Al-Nassr ötszörös aranylabdás támadója, Cristiano Ronaldo.


