Az NB I-ben szereplő Újpest új vezetőedzője, Szélesi Zoltán szerint kinevezésében a szerencsés csillagállás is szerepet játszott, és ezt a lehetőséget nem hagyhatta kihasználatlanul.
A korábbi 28-szoros válogatott labdarúgó 2024 márciusától a magyar U21-es válogatott szövetségi edzőjeként dolgozott, múlt hét kedden azonban átvette az Újpest irányítását. A váltásról az M4 Sportnak nyilatkozott.
„Úgy fogalmaznék, hogy az MLSZ-től átjöttem az Újpesthez, és csak köszönettel tartozom a szövetségnek, egyszer majd a jövőben szívesen visszatérnék” – kezdte a 44 éves szakember, aki játékosként két külön időszakban összesen kilenc idényt töltött a lila-fehéreknél.
Szélesi hangsúlyozta, érzelmileg is erősen kötődik a klubhoz. „Az érzéseim kristálytiszták, a lila szín mindig is itt virított a ruhámon, sőt a szívemben is” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy Dárdai Pállal több mint húszéves barátság köti össze, így a sportigazgatónak nem is kellett győzködnie a vezetőedzői poszt elvállalásáról.
„A biztos tulajdonosi háttér, a sportigazgató hívószava és az újpesti lehetőség együtt olyan szerencsés csillagállás, amelyet ki kellett használnom” – mondta.
Kitért arra is, mennyire fontos számára, hogy a szakmai stábban több, a klubhoz korábban is kötődő egykori játékos kapott szerepet: Balajcza Szabolcs kapusedzőként, Egressy Gábor pedig a sportigazgató tanácsadójaként segíti a munkát.
„Mindannyian tisztában vagyunk az elvárással, játékos és vezető egyaránt. A kiindulási alap megvan, innentől kezdve a szakmai stáb és a játékosok teljesítményén múlik, hogy a klub hasznára legyünk” – zárta a vezetőedző.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

