Unibet

Szabics: nagyon büszke vagyok a csapatomra

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a MOL Fehérvár FC hátrányból fordítva, 2-1-re tudott nyerni a Magyar Kupa elődöntőjében, így Szabics Imre csapata készülhet az Újpest elleni fináléra. A mérkőzést követően a székesfehérváriak frissen kinevezett vezetőedzője boldogan nyilatkozott csapata teljesítményéről.

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás vár Rád! Regisztrálj most!

"Az első 10-15 percben nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, nem voltunk elég élesek, ami kicsit meglepett, mert úgy éreztem, hogy a csapat a felkészülés alatt nagyon koncentrált volt. A bekapott gól felébresztett bennünket és utána már úgy játszottunk, ahogy az elejétől terveztük. 2-1-ig nagyon jól futballoztunk, a végén pedig mindent elkövettünk, hogy megtartsuk az előnyünket. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hiszen ez volt az első mérkőzésünk, amit meg tudtunk fordítani, és szerencsére nagyon jókor is jött ez a győzelem. Az első játékrészben volt egy kis problémánk a labda elleni játékban, erre reagáltunk a szünetben, és ezzel megfogtuk az MTK-t a második félidőben. Ha nem jöttek volna a sérülések, talán simább is lehetett volna ez a győzelem. A fordításhoz a csapat lelki erejére volt szükség, nagyon örülök, hogy most mutatták meg a fiúk, hogy meg tudunk fordítani egy meccset. Azonban azzal is tisztában vagyunk, hogy még nem nyertük meg a kupát, ahhoz, hogy ez sikerüljön, még nagyon sokat kell tennünk. Mivel a döntő még távolabb van, részletekbe nem tudok belemenni az előzetes várakozásokkal kapcsolatban, de abban bízom, hogy bármilyen körülmények között is játszunk majd, meg tudjuk nyerni a finálét" - idézi Szabicsot a molfehervarfc.hu.

A cikk lejjebb folytatódik

Ezzel a fináléban május 3-án Újpest-Fehérvár mérkőzést rendeznek.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A hétvégi fordulóban az Újpest a Mezőkövesdet fogadja hazai pályán. Az Unibet 2,65-ös oddsot kínál a lilák sikerére.
 

Unibet
Hirdetés