Miután az Inter olasz válogatott hátvédje, Alessandro Bastoni a nemzeti csapat edzőtáborában vádlisérülést szenvedett, kikerült az Azzurri keretéből és biztosan nem léphet pályára a soron következő Eb-selejtezőkön.
Az olasz sajtó információi szerint Bastoni húzódást szenvedett az egyik edzésen, amely következtében ki is került a keretből. Luciano Spalletti szövetségi kapitány a helyére Gianluca Mancinit hívta be a védelembe az AS Romától.
Bastoni sérülése miatt klubcsapata, az Inter is aggódhat, a várakozások szerint nem kizárt, hogy az elkövetkezendő hetekben több bajnoki és BL-mérkőzést is ki kell hagynia. A szünet után a bajnoki éllovas milánóiak a Juventus és a Napoli elleni rangadókat fogják játszani - könnyen lehet, hogy az egyik legfontosabb láncszem nélkül.
A 23 éves középhátvéd fiatal kora ellenére a válogatottban és klubcsapatában egyaránt alapember volt. Bastoni az előző három és a mostani idényben együttesen 177 pályára lépést vállalt a Nerazzurri színeiben.
A tehetséges védő emellett 2020 óta 21 mérkőzésen szerepelt az olasz válogatottban, tagja volt a 2021-es Eb-győztes és a Nemzetek Ligájában harmadik helyezést elérő csapatnak.
Egy másik változás az Azzurri keretében: Guglielmo Vicario kapus betegség miatt nem állhat a válogatott rendelkezésére, a helyére az Atalanta fiatal portása, Marco Carnesecchi kapott meghívót.

.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)