Storck az Újpest edzőjével egyeztetett

Hozzászólások()
ujpestfc.hu
Újpesten járt a szövetségi kapitány, ezúttal Nebojsa Vignjevicet látogatta meg.

Nemrég a Videoton és a Vasas vezetőedzőjével, Henning Berggel illetve Michael Oenninggel találkozott Bernd Storck, aki akkor elmondta, az elkövetkezendő időszakban minden NB I-es trénerrel szeretne egyeztetni a magyar futball érdekében.

Ezúttal az Újpest szerb mestere, Nebojsa Vignjevic volt soron, csütörtök délelőtt Újpestre látogatott a kapitány.

A német szakember 10 órakor érkezett meg a Szusza Ferenc Stadionba, ahol Nebojsa Vignjevic fogadta. A két tréner egymás üdvözlését követően hosszasan egyeztetett.

- Elsődlegesen a magyar futballt érintő témákról beszélgettünk. A sok-sok téma között felmerült, hogyan tudnánk szorosabban együtt dolgozni a jövőben, hiszen fontosnak tartom erősebbre kötni az edzői kapcsolatot a klubok és a válogatott között. Véleményem szerint sokat tudunk egymástól tanulni, és, ha a jövőben sokat találkozunk egymással, akkor közösen képesek leszünk magasabbra színvonalra emelni a magyar labdarúgást. Elengedhetetlen, hogy segítsük egymás munkáját - fogalmazott a találkozót követően Bernd Storck.

A cikk lejjebb folytatódik

Nebojsa Vignjevic is megszólalt az ujpestfc.hu-nak, a tréner pozitívan értékeli az egy órás megbeszélést.

- Úgy vélem, egy kiváló megbeszélésen vagyunk túl a magyar válogatott szövetségi kapitányával. Többek közt beszélgettünk arról, mit kell tenni a játékosoknak ahhoz, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak, és ezáltal megívást kapjanak a válogatottba. Ami a jövőt illeti, én is támogatom, hogy többet egyeztessünk. Biztos vagyok benne, hogy a mai beszélgetés a klub és a válogatott számára is pozitív előrelépés volt. Bernd Storcknak van jó néhány hasznos ötlete, amit meg kell próbálnunk beépíteni a saját filozófiánkba - vélekedett Vignjevic.

Nebojsa Vignjevics

Bezárás