Meglepetésre a Las Palmas győzedelmeskedni tudott a Barcelona vendégeként a spanyol La Liga 15. fordulójában.
Nem alakult álomszerűen a 125. évfordulóját ünneplő Barcelona bajnoki mérkőzése. A katalánok nemrég még egy ünnepi gálán gyűltek össze ünnepelni, azonban a Las Palmas elleni találkozón a pontszerzés sem jött össze.
Az első játékrészben, ha el is jutott Hansi Flick csapata az ellenfeél kapujáig, az egykori Barcelona-kapus Jasper Cillessen mindent védeni tudott. A 22. percben kényszerű cseréhez kellett folyamodnia a német vezetőedzőnek, amokor Alejandro Baldé maradt a földön, amikor Sandro Ramírezzel való ütközés után.
A második játékrészben pedig pont az említett Sandro - aki szintén La Masia nevelés - juttatta előnyhöz a vendégeket, Inígo Martínez mellett felfutva gurított a hálóba. Az előny mindössze tíz percig tartott, Raphinha és Pedri összjátéka után a brazil lőtte ki a jobb sarkot. Habár a hazaiak is viszonylag hamar tudtak reagálni a bekapott gólra, de a Las Palmas még csak ezután pötgött fel. A 67. percben Fábio Silva verte meg Hector Fortot, majd 15 méterről a jobb sarokba bombázott.
Az egyenlítéshez Raphinha járt a legközelebb egy szabadrúgás elvégzése után, azonban Cillessen hatalmas bravúrral hárított. Két alkalommal is büntetőt reklamáltak a hazaiak: egyszer Pau Cubarsít taposták meg a tizenhatoson belül (amely után még a lába is vérezni kezdett), valamint Pau Víctort húzták le a tizenegyespont környékén. A bíró sípja mindkétszer néma maradt.
A Las Palmas 40 év után tudott nyerni a Barcelona vendégeként. Jelenleg az első helyen áll a tabellán a Barcelona, négypontos differenciával a Real Madrid előtt. A Királyi Gárda azonban két meccsel kevesebbett játszott, mint a katalánok.




