Manchester City v Bournemouth - Premier LeagueGetty Images Sport

Sorban állnak Antoine Semenyóért az angol topklubok

A Liverpool és a Manchester City mellett a Tottenham Hotspur szintén beszáll az Antoine Semenyóért folytatott versenybe. A Bournemouth csúcsformában lévő szélsőjének szerződésében egy 73 millió eurós kivásárlási ár szerepel, amivel természetesen az angol elitcsapatok is tisztában vannak. 

Angol kiadásunk a Sky Sportsra hivatkozva arról ír, hogy a Manchester City és a Liverpool mellett már a Tottenham kívánságlistáján is ott szerepel Semenyo neve. Az észak-londoni klub ugyanis a nyári átigazolási időszakban csak Mohamed Kudust tudta szerződtetni, a másik kiszemeltjét, Savinhót nem sikerült megszereznie. A klubnál azóta is prioritás, hogy a széleken megerősítse a keretét.  

A Spurs hektikus idei szereplését figyelembe véve megeshet, hogy Thomas Frank vezetőedzőt még a téli átigazolási időszak kezdte előtt menesztik. Arról azonban, hogy ennek lehet-e bármilyen hatása Semenyo esetleges leigazolására, egyelőre nincs információ.

Nem csoda a topklubok érdeklődése, hiszen a Brentford egykori játékosa az idei 13 bajnoki mérkőzésén hat gólt és három gólpasszt jegyzett. Ráadásul legutóbb, az Everton elleni vesztes Premier League-találkozón a csapatkapitányi karszalagot is megkapta Andoni Iraola vezetőedzőtől. 

A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.

Default
Hirdetés