Az ominózus este
Michael Keane a Fozcast podcastban idézte fel az esetet, amikor a Manchester United U18-as csapatának tagjaként magára haragította a klub legsikeresebb vezetőedzőjét, Sir Alex Fergusont:
„Igazából nem is tudom, elmesélhetem-e ezt a történetet. Röviden: 18 év alattiak voltunk, én soha nem jártam szórakozni, nem ittam, de az egyik csapattársunk születésnapját ünnepeltük a városban, és az egész csapat elment, úgyhogy én is ott akartam lenni. Az egyik srác aztán egy kisebb balhéba keveredett ott.”
Ferguson szigora
A most 33 éves Keane szerint a buli híre eljutott a klubhoz, Ferguson pedig egyáltalán nem volt boldog az események hallatán:
„Sir Alex megkérte a biztonsági kamerák felvételeit arról, látni akarta, mi is történt valójában.”
A korábbi játékos szerencsétlenségére ő is szerepelt a felvételen, amihez a skót mesternek volt egy pár keresetlen szava:
„Épp akkor indultam el, hogy hazamenjek, így a kamera rögzített, és nyilvánvalóan ez a srác elég nagy bajba került. Ferguson behívott az irodájába, és az első dolog, amit mondott, az volt: »Ne hazudj nekem!«, én pedig csak néztem, hogy »Ó, istenem, mi folyik itt?« Kiböktem, azt mondtam, hogy mindannyian elmentünk, és igen, másnap edzettünk, de azt mondtam, hogy én nem ittam.”
A feszült jelenet Keane számára kedvező módon zárult, bár elismerte, az egész helyzet olyan volt, mintha valami teszt lett volna:
„Azt mondtam, hogy nem láttam semmit abból, amivel ezt a srácot vádolták, Ferguson pedig kiabált velem, alaposan leordította a fejünket aztán a végén felállt, és csak annyit mondott: »Szép munka, fiam«, és kezet rázott velem. Őszintén szólva, hatalmas megkönnyebbülést éreztem, amikor ezt mondta.”
Michael Keane a felnőttcsapatban nehezen jutott rendszeres játéklehetőséghez: többszöri kölcsönadás után 2015-ben a Burnley-hez igazolt, 90 Premier League-mérkőzés után igazolta le az Everton, amelynek a mai napig a játékosa.
Forrás: The Sun
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |
.jpeg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)


