- A mai napon, több mint 30 év után, lemondok az AC Milan elnöki posztjáról.
- Mindezt fájdalommal és heves érzelmekkel teszem, tudván, hogy a modern játékban ahhoz, hogy a legmagasabb gszinten versenyképes legyél, befektetés kell; olyan források, melyet egyetlen család már nem tud biztosítani.
- Sosem felejtem el azokat az érzéseket, melyeket a Milan mindannyiunknak okozott. Sohasem feledem el az embereket, akik segítettek nekem abban, hogy mindeddig ennek a klubnak az élén lehessek; a klubnak, mely annyi mindent megnyert.
- Elsősorban természetesen a nagyszerű edzők és játékosok tették lehetővé ezeket a sikereket, melyek örökké a klub történelmét képezik majd.
- Egyenként megnevezni őket lehetetlen lenne, ezért ölelem mindannyiukat.
- Ugyanígy nagy ölelés jár mindazoknak, akik különböző vezetői szerepkörökben, a technikai, az adminisztratív és a közvetítői szerepben járultak hozzá ahhoz, hogy a Milan ne csak egy csapat legyen, hanem egy példaértékű együttes a világ labdarúgásában. Közülök is az első, akit meg kell említenem Adriano Galliani, aki a mi Milanunk fáradhatatlan megépítője, motorja volt.
Getty- Elsősorban pedig szívből köszönöm a szurkolóinknak. Szurkolók millióinak, akik világszerte megtöltötték a stadionokat ‘Forza Milan’-t kántálva, vagy akik, bár fizikailag messze vannak tőlünk, mindvégig nagyon közel álltak hozzánk, lelkesen, együttérzően.
- Nélkülük ez a győztes klub nem létezhetne, sosem létezhetett volna. Velük mindent megnyertünk, amit csak lehet.
- Látom magam előtt, érzem a sok ezer támogató szót, amit a szurkolóinktól kaptunk; nagyon megható és igazán különleges dolog ez.
- Szeretném hozzátenni, hogy ha ki is lépek mindennemű vezetői és képviselői szerepből, először és mindenekelőtt Milan-szurkoló maradok úgy, ahogy édesapám tanította nekem, egy álom részeként, melyet együtt vittünk véghez.
- Az új vezetőknek pedig a legőszintébb jókívánságaimat küldeném, és remélem, hogy még annál is nagyszerűbb dolgokat visznek majd véghez, mint amilyeneket mi értünk el.”
- Azoknak pedig, akik itt maradnak, a játékosoktól az edzőn és az alkalmazottakon át a szurkolókig, szeretnék a legnagyobb szeretettel hatalmas sikereket kívánni; bízom benne, hogy mindegyikük eléri majd mindazt, amiről álmodott, a sportban és az életben egyaránt.
- Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek. Silvio Berlusconi



