Az immáron 520 NBI-es mérkőzést abszolváló paksi legenda a tavalyi szezonban elnyert gólkirályi címe után a 2025/2026-os évadot is kiváló teljesítménnyel indította. A szezon első felében lejátszott tizennyolc bajnoki alatt mindösszesen háromszor nem láthattuk a pályán, mindezek mellett mindkét paksi kupameccsen, valamint a két El- és négy Kl-selejtezőnkön is szerepet vállalt. A csapatkapitány társaival együtt szintén kiváló edzésmunkát végzett a rövid, de tartalmas téli felkészülés során, ám sajnos a végül 2-1-re megnyert felcsúti idénynyitón mégsem tudott pályára lépni.
„A múlt heti egyik edzésen fájdalmat kezdtem érezni a vádlimban, ami egyre fokozódott. Először azt hittem, csak fáradtságról van szó, kihagytam két napot, de aztán ugyanolyan rossz volt, így következett az MR-vizsgálat ” - így a történtekről Böde, akire várhatóan többhetes kihagyás vár.
„Az első képalkotó vizsgálatok szerint Dani vádlijában részleges szakadás keletkezett” - ezek már Vuits Viktor erőnléti edző mondatai. „A pontos mértéke - mely kihatással van a kihagyás hosszúságára - azonban egy kontrollvizsgálat után derül majd ki a napokban. A folyadék felszívódása után pontosabb képeket látunk majd, és az alapján kezdhetjük meg a rehabilitációt” - tette hozzá Vuits.
Forrás: Paksi FC
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |

