Spalek Bresciagetty images

Serie A-t is megjárt támadót igazolt az NB I-be vágyó csapat

Fogadj 20-szoros szorzóval a Super Bowl-ra, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

A másodosztályban a feljutásért küzdő MTK Budapest egy tapasztalt szlovák szélsővel erősítette meg a játékoskeretét.

Az MTK Budapest hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves megállapodást kötött a 25 esztendős szlovák szélsővel, Nikolás Spalekkel.

A vágsellyei születésű, magyar anyanyelvű játékos az U15-ös korosztálytól kezdve végig tagja volt a szlovák korosztályos válogatottaknak. Spalek a szlovák első osztályban a Nyitra, a Nagyszombat és a Zsolna csapataiban szerepelt, utóbbi színeiben 103 tétmeccsen 21 gólig és 22 előkészítésig jutott. Ezt követően 2018-ban igazolt az akkor olasz másodosztályú Bresciához, melynél négy szezont húzott le. Spalek a 2019-2020-as szezonban 25 találkozón lépett pályára a Serie A-ban, két találat és egy előkészítés fűződött a nevéhez – a másik három szezonban a Serie B-ben szerepeltek, összességében 107 meccsen 9 találatra volt képes.

A mostani szezonra a Topolyai SC-hez került a szerb első osztályba, amely színeiben viszont hat meccsen alig 160 játékpercet regisztrált, így nem gördítettek akadályt a távozása elé.

unibet

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

A Vasas-Újpest bajnokin a hazaiak győzelme 2.70, a döntetlen 3.30, a vendégsiker 2.65-szörös szorzóval fogadható. (x)

Unibet

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0