A Serie A 25. fordulójában péntek este a listavezető Inter a sereghajtó Salernitánát fogadta.
A milánóiak a 17. percben Marcus Thuram révén szereztek vezetést, majd alig másfél perccel később a francia támadót is remekül kiszolgáló Carlos Augusto hatalmas bedobással indította Lautaro Martinezt, aki a tizenhatos vonaláról a bal alsóba lőtte a másodikat.
A szünet előtt gyakorlatilag pontot is tett a mérkőzésre Simone Inzaghi együttese, de ehhez kellett a vendég védelem asszisztálása is, hiszen Barella centerezése Pasalidisről pattant a saját kapuja felé, a labdát Ochoa maga elé tenyerelte, majd összefutott védőjével, az érkező Dumfries pedig közelről a hálóba bombázott.
A brutális hazai fölény a fordulás után sem hagyott alább, az i-re a pontot Arnautovic tette fel a 90. percben, ami után le is fújta az edzőmeccsnek beillő találkozót a játékvezető.
Hogy mennyire volt egyoldalú a találkozó, arról beszéljenek a számok: az Inter 26-szor lőtt kapura, míg a Salernitana egyszer, 18 hazai szögletre nulla vendég jutott, s végül 70% fölötti labdabirtoklással végzett az ezúttal narancssárgában játszó éllovas.





