Krisztián HegyiRex Features

,,Semmilyen gyógyszeres kezelés nem segített" - műteni kellett Hegyi Krisztiánt

A jelenleg West Ham United csapatától a skót élvonalbeli Motherwell-nél kölcsönben lévő 22 esztendős hálóőrt meg kellett operálni, ugyanis kiderült, hogy a rendszeresen visszatérő és elhúzódó vírusos betegségét a korábbi műtét után fennmaradó mandulacsonk okozza.

Az U21-es válogatott-tól bravúros teljesítménnyel elköszönő Hegyi a Csakfocinak nyilatkozott a beavatkozást követően.

,,Korábban már túlestem egy mandulaműtéten, de kiderült, nem sikerült maradéktalanul eltávolítani a visszatérően gyulladást okozó részeket. Emiatt a mostani őszi szezonom egy rémálom volt, gyakorlatilag folyamatosan betegséggel küszködtem. Legutóbb a válogatottban is ki kellett hagynom egy mérkőzést, és a Belgium elleni U21-es selejtezőt ugyan le tudtam védeni, de utána sajnos nagyon visszaestem, és semmilyen gyógyszeres kezelés nem segített, így a West Ham által szervezett orvosi konzultáció a haladéktalan műtét mellett döntött" – fogalmazott a kapus.
,,Kedden reggel Londonban meg is műtöttek, azóta már el is hagyhattam a kórházat. Most Londonban, a West Ham csapathoteljében tartózkodom, amíg fel nem épülök. Először majd a West Hamhez járok kondiedzésekre, majd ha az orvosok megadják az engedélyt, akkor térhetek vissza Glasgowba, hogy újra edzésbe álljak a Motherwellnél" – zárta a kapus.

Hirdetés
0