A nyaralás után boldogan tért vissza Berlinbe az Union-drukkerek egyik kedvence. Az öltözőben volt kivel kitárgyalnia az Európa-bajnokságon történteket, igaz, az immár mellette helyet foglaló Bénes László elégedettebben gondolhat vissza a németországi tornára. A 28-szoros magyar válogatott középpályás ugyanakkor inkább előretekint, mintsem hátra: arról is beszélt, milyen tervei vannak a következő idényre, és szóba került a szakállnövesztés is. A Sportál készített interjút Schäfer Andrással.
Hiányzott Berlin?
Természetesen hiányzott – vágta rá Schäfer András. – Sokszor elkapott az érzés a nyaralás alatt, hogy kicsit már vágyom vissza, de azért álszent sem vagyok: hat éve nem tudtam annyit nyaralni egészségesen, mint abban a három hétben, ami most a pihenésre jutott. Eseménydúsan telt a vakáció, sok helyen voltam, teljesen kikapcsolódtam. Ezek után visszajönni se volt annyira könnyű, de annak örülök, hogy újra itt lehetek, mert nagyon szeretem a várost is, meg a csapatot is.
Egy felvétel arról árulkodott, új szomszédot kapott az öltözőben…
Így van, a Hamburgból igazolt Bénes Lászlót beültették mellém, biztos azért, mert tisztában vannak vele, hogy én vagyok a legviccesebb figura a csapatban… Örülök, hogy Laci hozzánk szerződött, sokat tudunk egymásnak segíteni, arról nem szólva, hogy jó lesz valakivel az anyanyelvemen beszélni a szeretett klubomban. Noha vannak közös ismerőseink, személyesen még nem ismertem őt, de követtem a pályafutását, meggyőződésem, erősödött vele a keretünk. Mindketten megjárták a németországi Európa-bajnokságot, Bénes László, ugyebár, a szlovák válogatott tagjaként.
Ha nem tévedek, az elmúlt napokban szóba került önök között a németországi Európa-bajnokság
Beszéltünk róla, igen. Azt nem állítom, hogy minden részletre kiterjedően kiveséztük a történteket, de nyilván témát jelentettek.
Melyikőjük tekintett vissza elégedettebben a kontinenstornára?
Laci! Ők azért boldogabbak lehettek, hiszen továbbjutottak a csoportjukból. Ámbár az Anglia elleni nyolcaddöntős kiesés elég fájdalmas lehetett nekik, hiszen a kilencvenötödik percben még vezettek… Ettől függetlenül nálunk elégedettebben gondolhatnak vissza az Európa-bajnokságra. Ha szlovákok kiesése fájó volt, a miénk különösen az volt… Ez így van. Igaz ez még akkor is, ha – szerintem – mi nehezebb csoportba kerültünk, mint ők. A lebonyolítás sem nekünk kedvezett, mert azok után, hogy lejátszottuk az utolsó meccsünket a csoportban, három napot várnunk kellett, amíg eldőlt a sorsunk. Nem volt kellemes az a hetvenkét óra, kiváltképp úgy, hogy a végén kiderült, nekünk véget ért az Eb. Még mindig jobb továbbjutni egy gyengébb csoportból, mint hazajönni a csoportkör után.
A Skócia ellen a századik percben kiharcolt győzelem jelent némi gyógyírt a búcsúra?
Túlzás lenne azt mondani, hogy mindent feledtet. Mindent az feledtetett volna, ha bejutunk legalább a nyolcaddöntőbe. Ugyanakkor sok emberrel találkoztam a nyaralás alatt, és elképesztő volt megtapasztalni, hogy a drukkerek továbbra is mennyire hálásak azért, amit a válogatottnak hála átélhettek az utóbbi időszakban. Jó néhányan megállítottak az utcán, és megköszönték a fantasztikus élményeket, én pedig újra és újra rádöbbentem, hihetetlen az a támogatás, amit a szurkolóktól kapunk. Még egy olyan Európa-bajnokság után is, amelyben, úgy vélem, több volt bennünk annál, amit kihoztunk magunkból. Elsősorban a svájciaktól elszenvedett vereségre gondolok, az iszonyatosan bántott minket. Annak viszont örülök, hogy a skótok elleni sikerrel sokaknak tudtunk örömöt szerezni.
Tegye a szívére a kezét: még a kilencvenkilencedik percben is hitt abban, hogy bepréselik valahogy a győztes gólt?
Ez érdekes, mert én gyakran negatívan látom a dolgokat, de azon a napon végig optimista voltam, az első perctől fogva az járt a fejemben, hogy ez a meccs nem végződhet másként, csak a mi győzelmünkkel! Amikor a hosszabbításban Csoboth Kevin a kapufát találta el, akkor sem az volt bennem, hogy ez volt az utolsó lehetőségünk a gólszerzésre, szentül hittem abban, hogy lesz még helyzetünk. Lett is – a többi már történelem.
Más érzésekkel tekint vissza erre az Eb-re, mint a három évvel ezelőttire?
Már csak azért is, mert sok minden történt velem három év alatt. Sok jó – és sok rossz is. Egy Európa-bajnokságnak egyedi hangulata van, és bár szerencsére már van összehasonlítási alapon, mégsem mérném egymáshoz azt a két Eb-t, amelyen játszhattam. Más futballista voltam kétezer-huszonegyben, más vagyok most, a szerepem sem volt ugyanaz. Három éve topligás mérkőzés nélkül léphettem pályára karrierem első nagy tornáján, azóta sok mérkőzést lejátszottam a válogatottban és az Union Berlinben egyaránt. Másképp is dolgozom fel a történeteket manapság, mint egy-két, vagy akár három esztendeje, talán kijelenthetem, hogy ezen a téren folyamatosan fejlődök. Ettől függetlenül borzasztóan csalódott voltam, hogy nem jutottunk tovább, holott az esélyt megteremtettük magunknak azzal, hogy a skótokat legyűrtük. A papírforma szerint a többi eredménynek úgy kellett volna alakulnia, hogy nyolcaddöntőt vívhassunk, de az élet másként akarta. Amikor nem rajtad múlik a siker, más csapatoktól és a szerencsétől is függ a sorsod, sajnos ezúttal mi húztuk a rövidebbet. Elkeseredett mégis azért voltam leginkább, mert csapatként és egyénileg sem hoztuk ki magunkból a maximumot. Törekedtünk, naná, hogy törekedtünk arra, hogy a legtöbbet nyújtsuk, az, hogy nem jutottunk tovább, nem motiváció vagy akarás kérdése volt. Ezért is fogalmaztam úgy, hogy ebben az Eb-ben még lett volna bennünk valamennyi…
Na, majd kétezer-huszonnyolcban!
Reméljük, már két évvel korábban is bizonyíthatunk.
Ami azt illeti, jó lenne Ádám Martint „babaarccal” látni…
Na, arra én is kíváncsi lennék! Tudok róla, hogy megfogadta, ha kijutunk a világbajnokságra, megválik a szakállától, már ezért megérné!
Ön is megfogadott valamit erre az esetre?
Még nem.
Mi lenne, ha megnövesztené a szakállát?
Attól tartok, tovább tartana két évnél… De megpróbálhatjuk!
A teljes interjút a Sportál oldalán találja meg.
