3-2-re nyert a Bayer Leverkusen az SC Freiburg vendégeként a német Bundesliga 26. fordulójában.
Xabi Alonsóéknak nem csak a kiesés széléről sikerült visszatáncolni a csütörtöki Európa-liga mérkőzésen, hanem rendes játékidőben vívták ki a továbbjutást a Qarabaq ellen. Utóbbi győzelemmel már 37 mérkőzésre nyújtották veretlenségi sorozatukat, amelyet vasárnap a Freiburg ellen akartak növelni.
A várakozásoknak megfelelően már a találkozó elején sikerült megrezgetniük Sallai Rolandék hálóját a Gyógyszertáriaknak, Wirtz révén kerültek előnybe. Azonban nem sokáig tartott a vendégek öröme, hiszen Doan 10. percben szerzett találatával egalizálta az eredményt.
Hlozek végül nem akart a második félidőig várni, hogy a Leverkusen újból előnybe kerüljön, a 40. percben sikerült második alkalommal is betalálni a Freiburg kapujába.
A második félidőben sokáig csak a Leverkusen volt igazán a pályán, azonban nekik sem volt nagy helyzetük. Ennek ellenére Schick ügyessége és szerencséje kellett ahhoz, hogy kétgólosra növelje az előnyt. Csak a 79. percben hozta vissza a feszültséget a játékba Keitel találata, de a nagy hajrá már későn jött, nem sikerült több gólt szerezni. A vereség azt jelenti, hogy a Freiburg visszaesett a kilencedik helyre, míg a Leverkusen tíz ponttal ismét vezeti a bajnokságot. Sallai Roland 62 percet játszott.

.jpg?auto=webp&format=pjpg&width=3840&quality=60)



