Sallai Roland a Fenerbahce ellen 3-1-re megnyert török bajnoki rangadón mutatkozott be a Galatasaray labdarúgócsapatában - írja az MTI.

A magyar válogatott támadó múlt pénteken szerződött az isztambuli együtteshez és szombaton lépett pályára először új csapatában. Sallai a 75. percben csereként lépett pályára, amikor a Galata már 3-1-re vezetett.
A vendégek a 20. percben Torreira kapáslövésével szereztek vezetést, amit Livakovic kapus csak beljebb tudott segíteni, majd nyolc percre rá Mertens duplázta meg az előnyt Osimhen szenzációs, mellel adott gólpasszából.
Egyóra játék után Gabriel Sara növelte háromra a Galata előnyét, míg a Fenerbahcénak csak büntetőből, Dzeko révén sikerült ezen az estén szépítenie.
Sallaiék ezzel megszakították a Fener 32 meccs óta tartó veretlenségi szériáját a bajnokságban, s a sikerrel öt pontra növelték előnyüket a tabella élén a riválissal szemben.
A 27 éves futballista a Freiburgtól igazolt a török klubhoz, amely hatmillió eurót fizet érte négy részletben, négy év alatt a német egyesületnek.





