Sajtóhír: Gulácsi Pétert kinézte az Inter!

Gulácsi
Getty Images

Gulácsi Péter szerződése 2023-ig érvényes Lipcsében, ám könnyen lehet, hogy nem tölti ki végig a megállapodást, mert több klubnál is felvetődött a neve. Ahogy arról korábban beszámoltunk a magyar válogatott kapusát szívesen látná a Dortmund, de a német Bild információira hivatkozva, az olasz átigazolásokkal foglalkozó Calciomercato azt írja, hogy az Inter is kinézte magának a játékost. 

A mértékadó olasz portál a szlovén Samir Handanovic jó teljesítményt nyújt ugyan a milánói klub kapujában, de immár 36 esztendős, így elkezdtek gondolkodni a pótlásán. Ekkor került képbe Gulácsi, akinek a szerződésében szerepel egy 13 millió eurós kiadatási záradék, vagyis a megállapodás lejárta előtt, ennyiért válthat klubot. A hírek szerint a Borussia Dortmund is jelentős fizetést adna a magyar kapusnak, ám az Inter ezt is megfejelte és évi 10 millió eurót utalna Gulácsi számlájára. Márpedig ezzel az összeggel az említett német klubok nem tudnak versenyezni. 

Gulácsi a közelmúltban arról beszélt, hogy jól érzi magát Lipcsében és sok mindennek kellene ahhoz történnie, hogy klubot váltson. A jó ajánlat például ilyen lehet, hiszen a pénz, az pénz. 

10 000 Ft bónusz + 10 000 Ft ingyen fogadás csak a Goal olvasóinak az Unibeten! Kattints, regisztrálj és játssz kockázatmentesen!

Bezárás