Kálnoki-Kiss Dávidhonvédfc.hu

Rutinos védővel erősített a Honvéd – Kálnoki-Kis Dávid újra piros-feketében

Fogadj 20-szoros szorzóval a Klaksvík–Ferencváros BL-mérkőzésre, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Zalaegerszegről teszi át székhelyét.

A KI Klaksvík-Ferencváros BL-selejtező odavágón a hazaiak sikere 7.00, a döntetlen 4.50, a vendégek sikere 1.40-szeres szorzóval fogadható. (x)

Visszatér a Budapest Honvéd FC együtteséhez Kálnoki-Kis Dávid, aki több mint két esztendőn keresztül viselte már a piros-fekete mezt, most pedig újra felhúzhatja magára a kispesti dresszt, miután a klub kétéves szerződést kötött a tapasztalt belső védővel.



Az ügyvezető, Kun Gergely korábban is arról beszélt, hogy elsősorban a saját értékeinkre szeretnénk támaszkodni és mellettük erősíteni egy-két fontos szerepkörben, rutint és stabilitást adva a csapatnak, Kálnoki-Kis Dávid érkezése pedig tökéletesen beleillik ebbe koncepcióba:„A tengelybe szerettünk volna igazolni és a stabilitás mellett a megfelelő személyiség is fontos volt a kiválasztás során. Dávidnak ismerjük a múltját, szerepelt korábban nálunk, NB I-es, friss kupagyőztes labdarúgóról van szó, olyan futballista, aki azonnali erősítést jelent a számunkra.“

Unibet
Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0