Az Universitatea Craiova elleni Európa-liga-selejtezőn szenvedett súlyos sérülést – kereszt- és oldalszalagszakadást – a nyáron igazolt Lefkovits Robi, akinek a pótlására rutinos, magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes kapus érkezik Kispestre, a Honvéd ugyanis megegyezett a MOL Fehérvár FC-vel, így a szlovákiai Tomás Tujvel Kispesten folytatja pályafutását, számolt be minderről a Honvéd hivatalos oldala.
A nyitra születésű Tujvel 2009 nyarán érkezett Székesfehérvárra, ahol hét évet töltött el, amely időszakban volt a DAC és a Kecskemét kölcsönjátékosa is, 2011-ben pedig magyar bajnoki címet ünnepelhetett. 2016 nyarán Mezőkövesdre igazolt, ahol két szezont töltött el, majd visszatért Székesfehérvárra, a legutóbbi idényben Magyar Kupát nyert az akkor MOL Vidiként szereplő gárdával.
A 35 esztendős kapus eddig 101 NB I-es és 52 szlovák első osztályú meccsen védett, sőt tavaly a Chelsea elleni Európa-liga-csoportmeccsen is ő állt a fehérváriak kapujában.
A kétéves szerződést kötő Tomás Tujvel szerint a Honvédnak az élmezőnyben a helye. Davide Lanzafame és Ivan Lovric is biztatta Tomás Tujvelt, hogy szerződjön a Honvédhoz, aki azért érkezett, hogy sikerekhez segítse a csapatot.
- Nagyon meglepődtem, amikor a Vidi sportigazgatója felhívott, hogy a Honvédtól érdeklődnek irántam. Először nem is tudtam válaszolni a kérdésre, csak másnap, mert szükségem volt egy kis időre a döntés meghozatalában.
Játszani akartam és szerettem volna segíteni a klubnak, hiszen a csapat jelenleg nem ott áll a táblázaton, ahol valójában lenne a helye.
A Vidiben is folyamatosan úgy készültem, hogy bármikor számíthasson rám a csapat, ott is volt, amikor lehetőséget kaptam, most pedig a Honvédnak jött el az újabb lehetőség, amivel élni is szeretnék.
A Honvéd komoly tervekkel tekinthet a jövőbe. Itt az akadémia, jövőre kész az új stadion, a klubnak biztos háttere van, a csapatnak minden évben az élmezőnyben kell szerepelnie és a nemzetközi kupaszereplés kiharcolásáért kell küzdenünk.
Többnyire a Vidivel egy időben játszott a Honvéd, így csak néhány momentumot láttam, sajnos eddig rosszul alakult a bajnokság a csapat számára, pedig jó játékosok alkotják a keretet, az edzőt mindenki dicsére, szóval nincs másra szükség, mint arra, hogy győzzünk és dolgozzunk tovább.
Kambit, Lovricot, Lanzafamét régóta ismerem már, ez is számított a döntésemben. A megállapodás előtt beszéltem Lanzafaméval és Lovriccsal is, és ők is biztattak, jöjjek ide, és érjünk el együtt szép sikereket - mondta el bemutatkozásakor a kapus.
Ezt követően nem sokkal jelentették be a kispestiek, hogy Naser Aliji a Honvédnál folytatja pályafutását.
A 2016-os Európa-bajnokságra is nevezett futballistát igazolt a Budapest Honvéd FC, miután a klub három éves időtartamra megegyezett az albán-svájci Naser Alijivel.
A 25 esztendős bal oldali védő Észak-Macedóniában, Kumanovóban született, négyeves korában Svájcba költözött a család, így a pályafutását az FC Baden együttesében kezdte, aztán az Aarau, illetve a Basel csapatában nevelkedett. Utóbbi gárdában 2008 és 2016 között szerepelt (az utolsó évet a liechtensteini FC Vaduz kölcsönjátékosaként töltötte), majd a német Kaiserslautern és az olasz Virtus Entella labdarúgója is volt.
A svájci első osztályban 53, a Bundesliga 2-ben 20, míg a Serie B-ben 15 mérkőzésen szerepelt. A háromszoros svájci bajnok és liechtensteini kupagyőztes Aliji a legutóbbi idényben a román Dinamo Bucuresti futballistájaként 16 első osztályú mérkőzésen lépett pályára.
Aliji a svájci U18-as, U20-as és U21-es válogatottban is szerepelt, a felnőttek között viszont Albánia mezét viselte már, először 2015 nyarán játszott a nemzeti csapatban, amelyben eddig 11 alkalommal lépett pályára, és a 2016-os Európa-bajnokságon szereplő keretnek is a tagja volt.
honvedfc.hu

