Dárdai Palkó felépült sérüléséből és már csapattársaival együtt készülhet a tavaszi szezonra a Hertha spanyolországi edzőtáborában.
"Örülök, hogy visszatértem. Három és fél hónapig voltam távol, így a karácsonyi szünetben sokat kellett dolgoznom, hogy javítsam az erőnlétemet" - mondta a Bildnek 24 esztendős középpályás, aki szeptember óta küzdött bokasérüléssel.
Dárdai Pál legidősebb fia szerint buta sérülés van mögötte, kétszer is meg kellett műteni őt, ezért még türelemre van szüksége.
„70 százalékos állapotban vagyok. Okosnak kell lennem egy ilyen sérülés után, szükségem van még néhány edzésre, amíg száz százalékos nem leszek" - fogalmazott Palkó, akinek viszont magasztos céljai vannak az év első felében.
"Az a célom, hogy a Bundesligában játsszak a Herthával. De nem helyezünk nyomást magunkra, hogy mindenáron fel kell jutnunk. Tudjuk, hogyan indult a szezon, de természetesen mindenkinek ez jár a fejében” - mondta a középpályás, aki arról is álmodik, hogy újra két testvérével együtt lehessen a pályán, mint júliusban a Düsseldorf elleni szezonnyitón.
„Bencének még fél év van hátra a szerződéséből, Mártonnak még másfél. Itt jelenleg minden jól megy, nem szabad elmenniük innen" - tanácsolta fivéreinek a legidősebb testvér.
Palkó eddig egyszer léphetett pályára Marco Rossi válogatottjában, és azt sem titkolja, hogy újra oda szeretne kerülni.
„Az a célom, hogy ott legyek Magyarországgal az Eb-n. A szezon második felében mindent megteszek ezért. Tudom, hogy az edző csak olyan játékosokat hív meg, akik játszanak, így először vissza kell verekednem magam a csapatba" - mondta.



