A minap.hu beszámolója szerint a Ferencváros szurkolói a miskolci látogatásuk során jelentős károkat okoztak az őket szállító különbuszokon a Diósgyőri VTK elleni bajnoki előtt és után.
A Ferencváros kilenc autóbuszt bérelt a miskolci közlekedési cégtől azért, hogy a Tiszai pályaudvarról a DVTK stadionhoz szállítsa a különvonattal érkezett ezer szurkolót, akik ott hagyták kezük nyomait a járműveken.
Kitört ablak és ajtóüvegek, megrongált burkolatok - több autóbuszt is megrongáltak, ezzel milliós nagyságrendű kárt okoztak a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt-nek a Fradi szurkolói múlt vasárnap.
A rongálásról készült fotók hamar megjelentek a közösségi oldalakon, ahol a helyiek vérmérsékletüktől függően kommentálták az értelmetlen vandalizmust.
Juhász János villamosközlekedési igazgató a lapnak elmondta, hogy a kár milliós nagyságrendű, amit a szerződés szerint az FTC-nek kell megtérítenie.
Az igazgató elmondta, a hazai szurkolókat nyolc villamossal és két autóbusszal szállították el a meccs helyszínéről. A miskolci drukkerek fegyelmezetten vették igénybe az MVK járatait, azokon semmilyen kár nem keletkezett.



