Szoboszlai Dominiknak az Év Sportoló Gálán volt jelenése ma este a budapesti Operaházban, a magyar válogatott csapatkapitányát választották az év férfi sportolójának 2023-ban.
A 23 éves középpályás a gála során elárulta, hogy mikor térhet vissza sérüléséből:
„Kezdek jobban lenni, sajnos az év első mérkőzésen nem úgy sikerült az évben, ahogy terveztem, de nem kell már sok idő és visszatérek"
– hangsúlyozta a Liverpool játékosa az M4 Sport kamerái előtt.
Mint ismert,Szoboszlai Dominik combhajlító sérülést szenvedettaz angol bajnoki listavezető Liverpool újévi,4-2-re megnyert mérkőzéséna Newcastle United ellen.
Jürgen Klopp múlt pénteken megerősítette, hogy a magyar középpályásnak combsérülése van:
„Igen, Szoboszlai megsérült a Newcastle ellen, izomsérülése van a combhajlítójában. Dominik nagyon pozitívan áll az egészhez, nincsenek nagy fájdalmai, de egy kicsit várnunk kell a felépülésére. Jelen állás szerint semmi esélye, hogy vasárnap és szerdán a pályán láthatjuk. Azután reményeink szerint visszatérhet.Ezenkívül semmi más nem történt, a többiek tegnap rendelkezésre álltak és teljesen fittek voltak. Szoboszlai kiesése miatt azonban választanunk kell majd."
A Liverpool szerdán a Fulham ellen lép pályára a Ligakupa elődöntőjében, minden bizonnyal még a magyar válogatott csapatkapitánya nélkül. A Vörösök következő bajnokijukat január 21-én, Kerkez Milos Bournemouth-a ellen játsszák, Szoboszlai nagy valószínűséggel már bevethető lesz a magyaros derbin.
Forrás: M4

