XaviGetty Images

Régi ismerős lehet Xavi utódja a Barcelona kispadján

Nyerj az Unibeten, fogadj a meccsekre kockázat nélkül! 20 000 Ft sportfogadás bónusz + 60 ingyen pörgetés vár Rád! Regisztrálj most! (x)

Miután Xavi bejelentette, hogy az idény végén távozik a Barcelona vezetőedzői posztjáról, a nemzetközi sajtóban rögtön elindultak a találgatások a lehetséges utód nevét illetően.

A katalán Sport nevű lap értesülései szerint a Barcelona vezetősége egy rutinos, megbízható szakembert szeretne kinevezni a következő szezontól a kispadra. Így aztán a lap úgy tudja, hogy a csapatot korábban már irányító Luis Enrique a legfőbb kiszemelt, aki jelenleg a PSG vezetőedzője.

Luis Enrique annak idején nyolc évet töltött játékosként a klubnál, majd 2014 és 2017 között a csapat vezetőedzője volt, ezen három év alatt kilenc trófeát nyert a Barcával.

Ugyanakkor a trénert még 2025-ig szerződés köti a PSG-hez, így a párizsi klub vezetésével is meg kellene állapodniuk az esetleges érkezéséről.

A nemzetközi sajtóban a Liverpooltól távozó Jürgen Klopp nevét is bedobták a Barca kapcsán, azonban ennek túl sok realitása aligha lehet, mivel a német szakember szinte biztosan pihenni szeretne, miután az aktuális évad végén távozik a Liverpooltól.

A spanyol lapokban felmerült Imanol Alguacil (Real Sociedad) és Sergio Conceicao (FC Porto) neve is, ám az olyan fiatalabb, kevés tapasztalattal rendelkező, ám a klubhoz kötődő edzők, mint Thiago Motta (Bologna) vagy Rafael Márquez (Barca B) kinevezését nem támogatja a Barcelona vezetősége.

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0