mlszmlsz

Rebrov: a bajnokságban is koncentrálnunk kell - Kisvárda-FTC előzetes

A válogatott szünetet követően újra újtára indul a labda a magyar bajnokságban. A forduló nyitómérkőzésén a Bajnokok Ligájára készülő Ferencváros a Kisvárda otthonába látogat.

Embert próbáló, de örökké emlékezetes heteken van túl a Ferencváros, miután kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A legnagyobb kérdés a zöld-fehérekkel kapcsolatban, hogy vajon miképp tud motivált maradni a magyar bajnokságban, úgy, hogy hétközben olyan ellenekkel szemben kell majd helytállniuk, mint a Barcelona, vagy a Juventus.

Az, hogy a fegyelem és a figyelem fennmaradjon egy átlag magyar bajnoki mérkőzésre is, miközben világsztárok ellen játszanak Európa csúcssorozatában, kulcsfontosságú lesz az FTC címvédéséhez, ám az ilyen jellegű mentális kihíváshoz nehezen lehetne találni Rebrovnál alkalmasabb vezetőedzőt.

A maximalizmusáról ismert szakember a mérkőzést megelőzően az FTC hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, hogy komolyan kell venniük a bajnoki meccseket is. Rebrov több játékosát is nélkülöznie kell, hiszen Dibusz Dénes, Botka Endre illetve Sigér Dávid szerdán még az oroszok elleni Nemzetek Ligája mérkőzésen lépett pályára.

„Számunkra most minden mérkőzés nagyon nehéz az NB I-ben, hiszen egyszerre több sorozatban is érdekeltek vagyunk, ráadásul ezúttal több válogatott labdarúgónk sem áll majd rendelkezésre.  Noha az én irányításommal eddig valamennyi kisvárdai bajnokit megnyertük, emlékszem, egyszer sem volt könnyű dolgunk, keményen megharcoltunk a három pontért. A játékosaim megérdemlik, hogy egyszerre több sorozatban is szerepeljenek, megdolgoztak ezért, ám továbbra is nagyon komolyan kell vennünk a bajnoki mérkőzéseket is. A döntő szituációkban koncentrálnunk kell” – mondta az ukrán szakember.

Supa Attila: lehet esélyünk a bravúrra

Az előző szezonban nyolcadik helyen végző Kisvárda legutóbbi két mérkőzését megnyerte, a válogatott szünet előtt meglepetésre Mezőkövesden sikerült bezsebelni a három pontot, így jelenleg a tabella negyedik helyéről várják a mai mérkőzést Persze helyezésük némileg csalóka, sőt, jelenleg nehezen átlátható a bajnokság, hiszen mindössze öt csapat tudta lejátszani mind a hat bajnokiját a rengeteget halasztás miatt.

A hazaiak vezetőedzője klubja honlapjának nyilatkozva elmondta, hogy bár tisztában vannak az ellenfél erejével, igenis lát esélyt arra, hogy pontot szerezzenek a mai mérkőzésen.

„A szurkolóknak a Fradi elleni meccs mindig ünnep, de mi nyerni akarunk, nem ünnepelni. Úgy gondolom, benne van a csapatban, hogy bravúrt hajtsunk végre, persze tudjuk, hogy a Ferencvárosnak nagyon erős a kerete, ezt láthattuk a Bajnokok Ligájában. Ha koncentráltan játszunk, lehet esélyünk. Lesz hiányzójuk, de akár két komplett csapatot is ki tudnak állítani” – mondta a kétszeres magyar bajnok szakember.

A mérkőzést pénteken 20 órától rendezik, melyet az M4Sport élőben közvetít.

Hirdetés
0