Két éve távozott a spanyol fővárosból és hagyott fel a futballal a német világbajnok futballista, Toni Kroos, és a klub vezetése úgy érzi, nem sikerült azt az űrt pótolni, amit maga után hagyott a volt madridi karmester.
Az AS szerint a klubnál már megszületett a döntés, a vezetőség azt akarja, hogy a korábbi középpályás a mindennapi működés részévé váljon. Bár a pontos pozícióról és a részletekről még folynak az egyeztetések, a vezetőség meggyőződése, hogy Kroos jelenléte segítség lesz a szervezet fejlődésében.
Kroos a 2023/24-es szezonban hagyott fel a futballal, a Real Madridtól egy Bajnokok Ligája-győzelemmel köszönt el, ami neki a hatodik volt a csapat játékosaként. A német klasszis és Florentino Pérez kapcsolata mindig is kiváló volt, és ez a visszavonulása után sem változott, olyannyira, hogy az elnök a legfőbb szorgalmazója Kroos visszatérésének.
A korábbi középpályás és családja remekül illeszkedett be a spanyol főváros életébe, ráadásul Spanyolországban indított futballakadémiát (Boadilla del Monte). Az AS szerint Kroos az akadémia egyik csapatával járt Valdebebasban, hogy megküzdjön a Real Madrid fiataljai ellen, így a jó kapcsolat továbbra is fennáll a német klasszis és a Királyi Gárda között.
Ha bővebben érdekel a futball szenvedélye és minden háttértörténete, látogass el a Bunteto.com oldalára, mely Magyarország egyik legmélyebb hangja.
A legfrissebb hírekért kövess minket a GOAL Google News oldalán is! |




