A Barcelona hazai pályán 4-1-re verte a Bayern Münchent a BL-alapszakasz harmadik fordulójában szerdán.

Gyakorlatilag minden szurkoló még nem is foglalta el a helyét máris ünnepelhetett, Raphinha kapott egy kiugratást, elhúzta a labdát Manuel Neuer mellett majd a kapuba gurított. A Bayern ezt követően átvette az irányítást, Harry Kane fejelt a kapuba, de centiméterekkel előrébb helyezkedett, mint a védők, így a VAR közbeszólt. A 18. percben aztán már semmi nem állította meg Kane-t, aki Serge Gnabry beadását juttatta szép mozdulattal a hálóba. A 36. percben aztán Fermín López lökésgyanúsan vett át egy kiugratást, majd Neuer mellett Robert Lewandowskit játszotta meg, aki üres kapura nem hibázott. A félidőt keretbe foglalván a 45. percben Raphinha kapott egy indítást, rávezette Raphael Guerreiróra, majd Dayot Upamecano szorításában kilőtte a hosszút.
A második félidő elején aztán hamar elillant minden bajor remény, az 56. percben Lamine Yamal ugratta ki Raphinhát, aki ma egyszerűen nem tudott hibázni, ezzel gyakorlatilag lezárva a lényegi kérdéseket. Vincent Kompany cserékkel próbálta felrázni a csapatát, de a Bayern semmi átütő erőt nem tudott mutatni, ezzel pedig 3 forduló után 3 ponttal áll a BL-ben.





