Ahogy már korábban megírtuk, az olaszok elvéreztek a vb-pótselejtezőn a svédekkel szemben, így nem lesznek ott a 2018-as oroszországi világtornán.
Ezt követően az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) menesztette Giampiero Venturát a szövetségi kapitányi pozícióból.
Az olasz média egyik jelöltje a posztra a Leicester City-t a 2015/2016-os idényben bajnoki címig vezető Claudio Ranieri.
A szakvezető jelenleg a francia Nantes-t irányítja, így az újságíróknak diplomatikusan beszélt a kapitányi pozícióról.
- Jelen pillanatban a Nantes edzője vagyok - mondta a Domenica Sportiva-nak Ranieri.
- A hazádat irányítani edzőként különleges és csodálatos érzés. Büszkeséggel tölt el, hogy felmerült a nevem, de erről először a Nantes elnökét kellene megkérdezni, nem engem.
Az olasz mester azt is elmondta, hogy szerinte milyen koncepciót kellene követnie az új kapitánynak.
- Fiatal játékosokat kell beépíteni a következő Európa-bajnokságig. Meg kell tanulniuk, hogy miként kell versenyhelyzetben magas szinten teljesíteni és a legjobbat kihozni magukból. Nagy a merítési lehetőség, hiszen sok remek fiatal játékosunk és tehetségünk van.
Getty


