Claudio Ranieri veheti át a Sampdoria irányítását, miután pozitív kiementelű megbeszéléseket folytatott a klub vezetőségével.
A genovai klub négy nappal ezelőtt menesztette Eusebio Di Francescót, akinek a helyét az előző szezonban az AS Roma csapatánál is Ranieri vette át az idény végéig.
A Sky Sport értesülései szerint a Sampdoria elsőszámú kiszemeltje Gennaro Gattuso volt, aki nemet mondott a megkeresésre, így Ranieri mellett Beppe Iachini Gianni De Biasi maradt a kalapban.
Az első megbeszélésre Ranieri és a Sampdoria küldöttsége között Rómában került sor, amely során a Leicester City-val angol bajnoki címet nyerő szakember vonzónak találta az ötletet, hogy Quagliarellákkal dolgozzon együtt.
A 67 éves szakemberrel a klubnak már csak a várhatóan két évre szóló szerződésének a részleteit kell egyeztetnie, mielőtt megszületne a végső megállapodás.
Amennyiben Ranieri aláír, éppen korábbi csapata, az AS Roma ellen debütálhat a kispadon.
Getty Images