Windecker József és Szabó Bálint is aláírt.
Windecker József a 2013/14-es szezonban játszott először paksi színekben, majd 2019 februárjában tért vissza klubunkhoz, és azóta már összesen százhússzor viselhette zöld-fehér felszerelésünket az első osztályban. Középpályásunk új szerződése 2026 nyaráig él.
„Örülök a hosszabbításnak, sok paksi év van mögöttem, és a családommal együtt nagyon jól érezzük magunkat itt. Jól eső érzés, hogy egyre többször lehetek csapatkapitány, bízom benne, hogy még lesznek nagy sikereink ebben a három évben. Mindig szeretnénk az előre megfogalmazott céloknál jobb eredményeket elérni” - nyilatkozott új kontraktusa aláírását követően Windecker, aki hetedik paksi szezonját kezdte.
Szabó Bálinttal is újrakötöttük szerződését, ami így szintén 2026 közepéig szól. Középpályásunkat 2020 nyarán Székesfehérvárról igazoltuk, majd fél évet kölcsönben Kaposváron szerepelt, téltől viszont nem volt megállás, berobbant az NBI-be. Meccsszámlálója negyvennégy paksi NBI-es szereplést jegyez eddig, de ez a szám szinte egészen biztos, a többszörösére fog nőni a következő szezonokban.
„Nyilván én is boldog vagyok. Már a törökországi kaland előtt beszélgettünk a hosszabbítás lehetőségéről a klubvezetőkkel, ami most aztán meg is született. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a csapatot, és szép szezonokat fussunk a közeljövőben. Hálás vagyok, hogy anno Pakson megkaphattam a lehetőséget, hogy bizonyítsak az első osztályban, ezt a bizalmat szeretném jó játékkal viszonozni a pályán” - így Szabó az új papírok szignózását követően.

