Elmúlt 18 éves?

Help us verify your age by providing an honest response. This site contains gambling advertising for 24+.

Age-restricted content

Még nem vagy elég idős ahhoz, hogy fogadási tartalmakat tekintsen meg. A rendszer átirányít a kezdőlapra.

Paul Pogba, Man Utd vs Arsenal 2019-20Getty

Pogba elárulta, mikor térhet vissza a pályára

Paul Pogba elárulta, hogy nem könnyű számára a sérülése miatt a mostani helyzet, valamint beszélt arról is, hogy körülbelül mikor léphet ismét pályára.

A Manchester United világbajnok középpályása utoljára még szeptember 30-án lépett pályára az Arsenal ellen a bajnokságban, azóta pedig minden sorozatot figyelembe véve hét találkozót kellett kihagynia.

A Vörös Ördögök ugyan nemrég egy három meccses győzelmi szériát produkáltak, előtte pedig a Liverpool ellen értek el döntetlent, de a Bournemouth elleni 1-0-s vereség ismét jelezte, hogy Pogba nélkül igencsak kevés a kreativitás a csapatban.

- A legrosszabb érzés azt látni, hogy a csapattársaim nélkülem szenvednek vereséget. Azt sem könnyű látni, hogy a többiek kint vannak a pályán és ott edzenek, míg nekem az edzőteremben kell töltenem az időt. Segíteni akarok a csapattársaimon, de ez jelenleg pszichológiailag sem könnyű a sérülésem miatt.

- Még 10 napig gipszben leszek, utána pedig még vár rám két hét rehabilitáció - árulta el a Pogba az RMC Sportnak.

A francia játékos tehát biztosan kihagyja a Partizan Belgrád elleni Európa Liga meccset, valamint a Brighton elleni bajnokit, és a válogatott mérkőzések miatti szünetet követő Sheffield United elleni meccsen sem valószínű, hogy ott lehet a pályán.

Kattints ide, látogass el a Goal Magyarország Facebook oldalára, és kövesd velünk ott is a focivilág legfrissebb eseményeit!

Paul Pogba Manchester United 2019Getty
Hirdetés

TETSZETT EZ A TÖRTÉNET?

Add hozzá a GOAL-t a Google fiókodhoz, hogy minél gyorsabban értesülj a legfrissebb híreinkről.

Kövesd a GOAL-t a Google-on