Marucio Pochettino, a Tottenham vezetőedzője úgy gondolja, hogyDele Alli hamis kilencesként pótolhatja a sérült Harry Kane-t.
A Tottenham legeredményesebb gólszerzője még a Manchester United elleni rangadón szenvedett bokasérülést, ami miatt márciusig nem léphet pályára, ráadásul a helyetteseként bevethető Son Heung-Min az Ázsia Kupán vesz részt a dél-koreai válogatottal.
A Fulham elleni meccsen Pochettino az idei szezonban mindössze hat bajnokin pályára lépő Fernando Llorentére, vagy esetleg a fiatal Kazaiah Sterlingre és Troy Parrottra számíthat középcsatárként, de az észak-londoniak edzője azt a lehetőséget sem vetette el, hogy Dele Allit játszatja majd egy sorral előrébb:
- Néztem a Barcelonát, és a csatáruk Lionel Messi volt. A Chelsea-nél ellennünk Eden Hazard játszott középcsatárként, miközben Olivier Giroud a kispadon ült, Alvaro Morata pedig a keretben sem volt ott. Llorente mellett akár Alli, Lamela, Kazaiah Sterling és Troy Parrott is számításba vehető ezen a poszton.
Pochettino azt is elmondta, hogy elsősorban nem igazolásokkal szeretnék megodani a problémáikat, hanem az akadémiáról kikerülő fiatal tehetségekben keresik a megoldást.
- A célunk az, hogy az akadémián keresztül kitermeljük a saját sztárjainkat. Ez lenne a legizgalmasabb lehetőség. Nem befutott sztárként találtunk rá Harry Kane-re és Dele Allira. A két legfontosabb játékosunkat itt, a Tottenhamnél építettük fel.
Getty Images

