Roy Hodgson PochettinoGetty

PL: a dél-londoni klub megelégelte a pocsék eredményeket, távozik a vezetőedző – Németországból pótolják!


Fogadj 20-szoros szorzóval a Ferencváros góljára a Olimpiakosz elleni Konferencia-liga mérkőzésen, és szerezd meg a 20 ezer forintos bónuszt is! (x)

Az Athletic információi szerint a Crytal Palace meneszteni fogja Roy Hodgson vezetőedzőt. A portál teljesen biztos benne, hogy az angol menedzser karrierje során másodszor is távozik a dél-londoni klubtól.




A 76 éves szakember 2023 márciusában vette át ismét a Sasok irányítását, és nem csak benn tartotta a klubot az angol elsőosztályban, de egészen a 11. helyig kormányozta a kiesés elől menekülő együttest.

Azonban tavaly novemberben valami megtört, hiszen azóta a Crystal Palace utolsó 13 bajnoki mérkőzéséből mindössze csak kettőt tudott megnyerni, így talán nem is meglepő, hogy megérintette őket a kiesés szele. A dél-londoniak jelenleg a 15. helyen állnak, és már csak 5 pont választja el őket a kiesést jelentő 18. pozíciótól.

Az Athletic információi szerint az Eintracht Frankfurt korábbi vezetőedző, Oliver Glasner veheti át Roy Hodgson helyét a Crystal Palace kispadján.

Hirdetés
0