A Liverpool korábbi középpályása, Danny Murphy elárulta, egyik korábbi csapattársának felesége botrányt okozott a csapat és férje között, miután felhívta a menedzsert, akinek arra panaszkodott, hogy a játékosok egy pikáns éjszakai bulin vettek részt.
Murphy az "adult entertainment" kifejezést használja, ami elég tág fogalom, sok minden belefér, de miután a játékosok feleségei és barátnői bepöccentek, sejthető, hogy nem csak beszélgettek – számolt be róla a Bors.
„Emlékszem, a Liverpoolnál a szezon előtt tartottunk egy kis bulit az új játékosokkal, mondjuk úgy, egy kis felnőtt szórakozást. Az egyik játékos felesége megtudta, és úgy döntött, felhívja a menedzsert, elmondja neki, mennyire felháborítja, hogy a férjét ilyen helyzetbe hoztuk. Ezzel kissé elidegenítette a srácot a csapattól, mert a többiek számonkérték, hogy miért tette?"
– idézte fel a történteket Murphy.
Murphy azt követően kitért Belle Silva és a Chelsea esetére is. Mint ismert, londoni kékek védőjének, Thiago Silvának a felesége nemrég a klub vezetőedzőjének, Mauricio Pochettino kirúgását követelte a közösségi oldalán. A Wolverhampton elleni 4-2-es vereségét követően azt írta: „Itt az ideje a változásnak. Ha tovább várunk, már túl késő lesz".
„Bizarrnak találom, ha egy labdarúgót ilyen helyzetbe hoz a felesége, a barátnője, az anyja, a testvére vagy bárki, aki elkezd tweetelni a karrierjéről, a klub belső ügyeiről és arról, hogy kinek mit kellene tennie. Ha egy játékos felesége ebbe bele kezd, azzal baromi kellemetlen helyzetbe hozza a párját a csapat előtt."
– hangsúlyozta Murphy a talkSPORTnak.
Forrás: Bors



