A Daily Mail információ szerint a Juventus letetett arról, hogy visszacsábítsa Torinóba a csapat korábbi sztárját Paul Pogbát.
A Zebrák inkább a Manchester United szerb középpályását, Nemanja Maticot szeretnék szerződtetni.
A 31 éves középpályás hosszú éveken keresztül alapember volt a Chelseaben majd a Unitedben is.
Az idei szezonban azonban egyelőre csak peremember a Vörös Ördögöknél, hiszen 5 mérkőzés elteltével mindössze 89 percet töltött a pályán.
A Juventusnak tehát reális esélye lehet majd megszereznie Maticot, akiért közel sem kell annyit fizetniük, mint Pogbáért.
Nemanja Matic 2017 óta erősíti a Manchester United csapatát, ahol ez idáig 66 mérkőzésen lépett pályára.
Getty Images



