Újabb nehéz mérkőzés vár a labdarúgó OTP Bank Liga leggyengébb formában lévő csapatára, a MOL Fehérvárra, mely a rendkívül gólerős Paks vendég lesz pénteken, a 22. forduló nyitómérkőzésén.
A székesfehérvári együttes legutóbbi négy mérkőzését elveszítette, s egyelőre a múlt heti edzőváltás sem hozott változást görcsös és erőtlen futballjában. A negyedik helyen álló gárda vasárnap az akkor még sereghajtó Újpesttől kapott ki hazai pályán, s formáját tekintve bravúrra lesz szüksége ahhoz, hogy Bognár György együttesét legyőzze.
A Paks toronymagasan a leggólerősebb csapat a bajnokságban, játékosai 21 forduló alatt 53-szor találtak a kapuba, míg a második Kisvárda csupán 37-szer. Igaz, a kapott gólok tekintetében is listavezető a tolnai gárda, mivel a riválisok eddig 44-szer mattolták a védelmét, míg a második legrosszabb mutatóval álló Budapest Honvédét 37 alkalommal. A fehérváriak éppen ezért bízhatnak abban, hogy gólokat tudnak majd szerezni, attól viszont tarthatnak, hogy a védelmük elég erős lesz-e a góllövőlistát vezető Ádám Martin fémjelezte hazai támadósor megállításához.
A bajnoki címért harcoló három együttes visszafogottan teljesít az elmúlt időszakban. A címvédő és listavezető Ferencváros utóbbi öt meccsén mindössze hét pontot szerzett, ugyanakkor a tizedik helyen álló Gyirmót hazai legyőzése papíron nem jelenthet problémát Sztanyiszlav Csercseszov csapatának.
Az FTC-től két pontra álló, második Puskás Akadémia két vesztes meccs után utazik a kilencedik Budapest Honvédhoz, mely a Gyirmóthoz hasonlóan azért küzd, hogy minél távolabb kerüljön a kieső helyektől.
A forduló egyik legizgalmasabb mérkőzésére Zalaegerszegen kerülhet sor, ahol a Fehérvárral azonos ponttal álló, ötödik hazaiak a Puskáshoz hasonlóan 40 pontos, harmadik Kisvárdát fogadják, mely idei négy bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni.
OTP Bank Liga, 22. forduló:
péntek:
Paksi FC-MOL Fehérvár FC 20.00
szombat:
ZTE FC-Kisvárda Master Good 14.30
Budapest Honvéd-Puskás Akadémia FC 17.00
Ferencvárosi TC-Gyirmót FC Győr 19.30
vasárnap:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Debreceni VSC-MTK Budapest 17.00
