A sereghajtó és a mérkőzést emberhátrányban befejező Mezőkövesd 2-1-es vereséget szenvedett a vendég Diósgyőrtől a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombati játéknapján - írja az MTI.
A DVTK veretlenségi sorozata így hárommeccsesre nőtt a bajnokságban, míg a kövesdiek immár egymás után hat élvonalbeli találkozón kaptak ki otthon.
A pályán látottak és a hivatalos statisztika alapján is jobban futballozott az első félidőben a vendégcsapat, amely némi szerencsével - Piscitelli védése után Szatmári lőtt a kapuba két méterről -, de megérdemelten szerzett vezetést alig több mint negyedóra elteltével.
A Mezőkövesd középpályája meglehetősen szellősnek bizonyult, a miskolciak többször is lendületből rohantak át rajta és értek oda a kapu elé, ahol különösen nagy kedvvel játszott a szlovén Pozeg Vancas.
Hogy aztán mégsem vendégvezetéssel vonultak szünetre a felek, arról Drazic tett, aki szép, ollózós mozdulattal juttatta a Diósgyőr kapujába a labdát. Kellett ehhez az is, hogy a védelem nem tudott felszabadítani egy beadás után.
Fordulást követően nem változott jelentősen a mérkőzés képe, változatlanul a DVTK volt a veszélyesebb, de sokáig nem sikerült újabb gólt szereznie.
Az edzők mindkét oldalon végrehajtottak egy-egy kettős cserét, ettől kicsit megélénkült a játék, majd egy remek diósgyőri támadás végén Bényei érkezett nagyon jól egy bal oldali beadásra a túlsó kapufánál, és közelről a hálóba lőtt.
Néhány perccel később emberhátrányba is kerültek a hazaiak, a csereként beálló Szilágyi késett el és taposott rá csúnyán ellenfele sípcsontjára, ez a megmozdulás pedig piros lapot ért.
Innentől kezdve minden valós esélye elszállt a hazaiaknak az egyenlítésre, ami nem is jött össze nekik, így változatlanul az utolsó helyen állnak.

