Aston Villa v Olympiacos FC: Semi-final First Leg - UEFA Europa Conference League 2023/24Getty Images Sport

Ötmeccses eltiltást kapott a Nottingham Forest tulajdonosa

Mint ismert, a Nottingham Forest még szeptemberben kikapott 1-0-ra a Fulhamtől, majd a lefújást követően Evangelos Marinakis közvetlenül a játékvezetők mellé köpött, amint épp az öltözők felé sétáltak. A kétszeres BEK-győztes első emberének fellebbezését hétfőn elutasították, a büntetése öt bajnoki találkozóra szóló eltiltás lett.

Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) hivatalos közleményben tudatta, hogy a játékvezető, az egyik partjelző, illetve a negyedik játékvezető is látni vélte az esetet, ami fontos szerepet játszott a döntés meghozatalában.

A görög üzletember azzal védekezett, hogy ő csak köhögött, ezt az ügyvédje is felhozta, állítása szerint napi két-három szivart szív el, így gyakran kell köhögnie.

Ugyanakkor Marinakis három összecsapást már letöltött az ötmeccses eltiltásból, így csak a Newcastle United és az Arsenal ellen nem láthatja szárnyaló csapatát. A Forest ugyanis jelenleg 19 pontjával harmadik a Premier League-ben.

Forrás: The Athletic

Hirdetés

ENJOYED THIS STORY?

Add GOAL.com as a preferred source on Google to see more of our reporting

0