A Paksi FC kedden derült égből villámcsapásként jelentette be, hogy Böde Dániel felbontotta a szerződését az egyesülettel.
A csapat hivatalos közleményben árulta el, hogy a játékos kezdeményezte a szerződése felbontását, mivel keveselte a neki jutó játéklehetőséget. A rutinos labdarúgó az idei szezonban jóval kevesebb játéklehetőséghez jutott, két mérkőzésen mindössze 29 percet töltött a pályán.
Ehhez képest szombaton újabb fordulat történt, ugyanis a Paksi FC bejelentette, hogy Böde mégis marad az egyesüeltnél. A korábbi válogatott csatár azonban immár nem az első csapat labdarúgója lesz, hanem a csapat menedzsereként dolgozhat, valamint az NB III-as tartalékcsapatban játszhat.
A 35 esztendős támadó 2005-től 2012-ig, majd 2019 óta áll a Paks alkalmazásában, a köztes időszakban a Ferencváros labdarúgója volt. Böde több mint 250 mérkőzésen játszott a tolnai csapat színeiben.

Ne csak nézd a kedvenc csapatod, hanem fogadj is az eredményre.

